A hetedik te magad légy!
Kedves plébániai közösség!
Idén hetedik alkalommal rendezzük meg a CsaTát, a plébániai családos táborunkat. Ez a varázslatos szám varázslatos együttlétet ígér! A helyszín ismét a hetedhét országban híres Bakos-tanya lesz (a festői Németkér határában). Az időpont már ismert: augusztus 11-15. A téma még alakulóban, de azért annyit előzetesen is elárulhatok, hogy a résztvevőknek igenis meg kell küzdeni a 7 fejű sárkánnyal. A tábor idén is nomád jellegű sátortábor, a maga természetközeli egyszerűségével.
A programról dióhéjban: Hétpecsétes titok, de azért nektek elárulom, hogy a meghívott előadók között szerepel Hófehérke 7 törpéje és James Bond a 007-es ügynök. Szabi atya segítségével igyekszünk megszabadulni a 7 főbűntől, ebben természetesen segítségünkre lesz a 7 szentségből ott a helyszínen legalább kettő. De szerintem esküvőnek vagy keresztelőnek is tudunk időt szorítani. 😉 Miről hallhatunk majd még? Ha egy egész hét a rendelkezésünkre állna, akkor talán mind a hét szabad művészettel megismerkedhetnénk (bár arra egyesek szerint a macskák hét élete is kevés). De mivel csak szerdától szombatig tart a tábor, így legyen elég programnak a világ hét csodája. Ha pedig heten törnek majd ránk a gonoszok, mi hetvenszer hétszer is megbocsátunk nekik. És még az is lehet hogy végig 7up-ot iszunk. 😉 Szóval mindenki ugorjon bele a hétmérföldes csizmájába és jelentkezzen a CsaTába!
A tábor idén is nomád jellegű sátortábor, a maga természetközeli egyszerűségével.
Részvételi díj felnőtteknek 12000, gyerekeknek 8000, nagycsaládos kedvezmény: 40000 forint, 3 éves kor alatt ingyenes.
Kérdésekkel keressetek bátran a gyorgydeakanna@gmail.com címen vagy a +36(30)358-7563-as telefonszámon!
Jelentkezési határidő: június 15!
Szeretettel várom a jelentkezéseket, és az azt megelőző bármiféle kérdéseket!
György-Deák Panni