A kétfajta pusztaság

Tornya Erika Sacré Coeur szerzetesnővér gondolatai a nagyböjtben

Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor elvágyódunk. Jó lenne itt hagyni a hétköznapokat, elmenni, valami teljesen más helyre, oda, ahol megpihenhet a testünk-lelkünk. Van, amikor fáradtak, frusztráltak, tanácstalanok, netán sértődöttek vagyunk: olyankor menekülőre fognánk, s legszívesebben elbujdokolnánk egy kietlen helyre, pusztába, sivatagba, azért, hogy a hátunk mögött hagyjuk a zavaró helyzeteket, embereket, problémákat. Talán szeretnénk megbüntetni a környezetünket, hiszen hiányunk űrt hagy maga után. Ilyen helyzetben a sátán könnyen befészkeli magát a szívünkbe, nem hagy helyet, teret Isten számára. Minden nyitottságot, lehetőséget bezár azzal, hogy kínzó „éhséget” érzünk, amit azonnal csillapítani kell, gyakran függőségek által (mértéktelen habzsolással, alkoholizmussal, drogfogyasztással, változatos szexuális kapcsolatokkal vagy társfüggőséggel, folyamatos netezéssel, játékszenvedéllyel, munkamániával stb.). A hatalomvágyon és karrierizmuson keresztül is támad a sátán, a saját életünk teljes kontrollján keresztül a környezetünk ellenőrzéséig és uralásáig. Itt sem marad tér Isten gondviselő beavatkozásának. Az ellenkezője is előfordulhat, nemtörődömség, nyegleség formájában, ami istenkísértésig fokozódhat.

Tornya Erika RSCJ
Tornya Erika RSCJ

Elvágyódhatunk abban az esetben is, amikor azt érezzük, változás előtt állunk. Vágyunk a megújulásra, várjuk a Szót, a hívást, ami tovább küld, megerősít. Ilyenkor is szeretnénk elvonulni egy magányos helyre, ahol a hétköznapok zsongása nem nyomja el a bennünket szelíden hívogató hangot. Amikor a pusztaság, a csönd nem menekülőút, hanem a figyelem és megnyílás helye, olyankor biztosak lehetünk benne, hogy a Szentlélek csalogat ki bennünket a pusztába, hogy életünk új távlatokat kaphasson a csönd átformáló ereje által. Itt is érhetnek – sőt érnek is – bennünket kísértések, de a Lélek átsegít bennünket ezeken. Ha a puszta nem a menekülés, az önsajnálat, a keserűség, az elszigeteltség helye, hanem a gyöngéd figyelem és megnyílásé, akkor az ördög kísértései nem győznek le bennünket.

A választás a tied, hogy melyik pusztaságba mégy. Az elszigetelt magányba vagy a Lélekkel teli, bátorító csöndességbe.

Tornya Erika RSCJ

Forrás: Szent Szív Társaság