Az ima megtisztítja a szívet, és vele együtt felnyitja a szemünket is, lehetővé teszi, hogy másik nézőpontból ragadjuk meg a valóságot. A katekizmus a szívnek ezt az ima általi átalakulását a szent ars-i plébános híres tanúságtételét idézve mutatja be: „A szemlélődő ima a hit Jézusra szegezett tekintete. »Én nézem őt, ő meg néz engem«, mondta szent plébánosának a tabernákulum előtt imádkozó ars-i parasztember. […] Jézus tekintetének fénye felnyitja szívünk »szemét«; megtanít, hogy mindent az ő igazságának és emberek iránti együttérzésének fényében lássunk” (Katolikus Egyház katekizmusa, 2715). Minden innen születik: egy olyan szívből, amely érzi, hogy szeretettel néznek rá. Ekkor más szemmel szemléljük a valóságot.

„Én nézem őt, ő meg néz engem.” Így van ez: a szerető szemlélődésben, mely a legmélyebb imára jellemző, nincs szükség sok szóra: elég egy pillantás, elég az a meggyőződés, hogy életünket egy nagy és hűséges szeretet veszi körül, melytől soha semmi nem szakíthat el bennünket. Jézus mestere volt ennek a nézésnek.

Az ő életéből sosem hiányoztak az idők, a terek, a csendek és a szerető együttlét, mely lehetővé teszi, hogy emberi létünket ne dúlják fel az elkerülhetetlen megpróbáltatások, hanem megőrizhesse tiszta szépségét. Az ő titka a mennyei Atyjával való kapcsolata volt.

Gondoljunk a színeváltozás eseményére. Az evangéliumok ezt az epizódot Jézus küldetésének kritikus időszakára helyezik, amikor egyre nőtt körülötte az ellenállás és az elutasítás. Még tanítványai közül is sokan nem értik, és elhagyják; a tizenkettő közül az egyik az elárulását fontolgatja. Jézus elkezd nyíltan beszélni a szenvedésekről és a halálról, amelyek Jeruzsálemben várnak rá. Ilyen körülmények között Péterrel, Jakabbal és Jánossal felmegy egy magas hegyre. Márk evangéliuma ezt írja: „Ott átváltozott előttük, és ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni” (Mk 9,2–3). Épp akkor, amikor Jézust nem értik meg – az emberek elhagyják, magára hagyják –, épp, amikor nem értik meg, amikor minden elhomályosodni látszik a félreértések örvényében, isteni fény ragyog fel. Ez az Atya szeretetének fénye, mely betölti a Fiú szívét és átformálja egész személyét.

(…) 

Az evangéliumban egyetlen nagy felhívás van, mégpedig az, hogy kövessük Jézust a szeretet útján. Ez a tetőpontja, ez a középpontja mindennek. Ebben az értelemben a szeretet és a szemlélődés szinonimák, ugyanaz a jelentésük. Keresztes Szent János azt mondta, hogy a picinyke cselekedet, melyet tiszta szeretetből hajtottunk végre, hasznosabb az Egyház számára, mint minden más cselekedet együttvéve.Az, ami imádságból és nem önhitt egónkból születik, az, amit megtisztít az alázat, még ha nem látványos, nem hangzatos szeretetetcselekedet is, a legnagyobb csoda, amit egy keresztény végbevihet.

Részlet Ferenc pápa 2021. május 5-ei katekéziséből.

Forrás: Magyar Kurír