Édesanyák zarándoklata

December első hétvégéjén, péntek délután egy nem szokványos, hátizsákos, túrabakancsos csapat gyülekezett a szitáló esőben a piliscsabai állomáson. Tizenöt édesanya, hátrahagyva kisebb és nagyobb családjaikat (lefőzve a hétvégi ebédeket és bekészítve a mosásokat, férjeiknek rögzítve a hétvégi menetrendet) lelkesen várta, hogy megérkezzen a busz, ami hivatalosan is kiszakítja őket a mindennapok mókuskerekéből és Isten felé indítja megfáradt lelküket. Aztán Csizmadia Orsi vezetésével a csapat elstartolt Vértestolna felé.

Már az odaút is tartogatott némi nem várt eseményt, ami megadta a löketet a spontaneitásnak és az Úrra való ráhagyatkozásnak. Egy kimaradt buszjárat és majd egy órás várakozás után úgy döntöttünk, nekivágunk az országútnak az ismeretlen sötétségben és dermesztő hidegben. Az órás séta után, immáron igazi közösségé kovácsolódva érkeztünk meg kedves szállásunkra. A batyus vacsora után énekelve és egy kedves történetet hallgatva hangolódtunk rá a hétvége témájára: „Értékes vagy úgy, ahogy vagy!” Kimondtuk zarándokutunk legfőbb célját is: „Egy édesanya gyógyulásáért!”

Másnap reggel nekivágtunk a maradék 45 kilométerünknek, a csodás Vértesben. Szitáló köd, legelésző tehenek, mohával borított kövek, vidám madárfütty és egy zöld leveleket őrizgető hársfa dobta fel monoton és szürke-borongós utunkat. A lelkünk együtt haladt lábainkkal; hol könnyed, ismerkedős beszélgetésekben, hol kérdéseken merengő csendszakaszokon, hol pedig páros megosztásokon.

Minden, utunkat keresztező feszület előtt elmondtunk egy szép szabadítóimát, a Mária-szobrok és apró kegyhelyek pedig Máriáss Péter Szűz Mária dicsérete című csodás himnuszát hallhatták ajkunkról. Pusztamaróton egy „nadrágos Jézus” alatt imádkoztunk, aznapi szállásunkhoz közeledve pedig az örvendetes rózsafüzért mondtuk. A Jóisten küldött nekünk dércsípte kökényt és édes, friss vizet a lourdes-i barlang mellett lévő csodatévő forrásból – így érkeztünk meg második szálláshelyünkre, Péliföldszentkeresztre.

Némi pihenő után De Rossi atya bemutatta nekünk a zarándokhelyet és történetét, majd előesti szentmisén vettünk részt, melyet zarándoklatunk fő szándékára, az édesanyáért ajánlott fel. Mise után jólesett a meleg vacsora és a lelkünket ölelő 139. zsoltár.

Vasárnap újult erővel vágtunk neki utolsó szakaszunknak, melyet hol a kék jelzésen, hol pedig a Mária-úton haladva tettünk meg. Itt is csodálatosan összehangolódott a program a természet adottságaival, a lihegős szintmászások alatt és a süvöltően szeles gerinceken egyedül lehettünk gondolatainkkal, míg a szelídebb lankákon és védett erdős szakaszokon ismét beszélgettünk és a dicsőséges rózsafüzért imádkoztunk.

Voltak próbatételek: rögtön az első nap leváló bakancstalp és annak időleges visszarögzítése különféle trükkökkel, esés a sártengerben, sajgó csípők és térdek, fullasztóan meredek hegyoldalak. A dorogi kálváriadomb tetejére érkezve azonban mindnyájan azt éreztük: megérte!

Az Úr végig velünk volt a fák közül olykor kivillanó napsütésben, az ima közben megtartó erős karokban és a nagy felismerésekben. Hálásan gondolunk vissza erre a csodálatos hétvégére, ami az idei adventi várakozásunkat igazán különlegessé tette, kiszakított a megszokottból és új erőt adott.

Ramocsai Marinka

További képek a zarándoklatról a képtárban.