Felnőtt katekézis

Kedves Testvérek!

A tavaly megkezdett felnőtt katekéziseket (hittanórák) szeptembertől folytatjuk.

A Youcat (fiatalok katekizmusa) alapján megyünk végig az egyes kérdéseken, és keressük azokra a megfelelő teológiai választ.

A katekizmus a hitünk lényegét foglalja össze, és azt 4 részre osztja fel:

  • Hitünk (alapvető hittan) és a Keresztény misztérium ünneplése (liturgia, szentségtan), ezeket vettük át a 2022-23-as tanévben
  • Életünk Krisztusban (erkölcsteológia) és a Hogyan imádkozzunk? (lelkiségteológia), ezekre kerül most sor a 2023-24-es tanévben

Az alkalmakat felváltva tartjuk Almássy Andrással, és az egyes tárgyalásra kerülő kérdéseket a katekézisek előtt megírjuk a listára. Egy előadás 50 perc és utána van lehetőség kérdezni.

Az első alkalom: Klotildligeten a plébánián, szeptember 12. (kedd), 19 óra.

A többi alkalom: azt követően minden második héten, keddenként 19 órakor Klotildligeten a plébánián, 2024. június 18-ig.

További szép napokat!
Szabolcs a
tya


Huszonkettedik alkalom (2023. szeptember 12.)
  1. Miért van szükségünk hitre és a szentségekre ahhoz, hogy jól és helyesen éljünk?
  2. Mire alapozzák a keresztények az emberi méltóságot?
  3. Miért vágyik az ember boldogságra?
  4. Ismeri-e a Szentírás a boldogság felé vezető utat?
  5. Melyek a boldogmondások?
  6. Miért olyan fontosak a boldogmondások?
  7. Mi az örök boldogság?
  8. Mi a szabadság, és mi a célja?
  9. Nem éppen abban áll-e a szabadság, hogy a rossz mellett is tudunk dönteni?
  10. Felelős-e az ember mindazért, amit tesz?
  11. Meg kell-e hagyni az ember szabad akaratát akkor is, ha a rossz mellett dönt?
  12. Hogyan segít Isten abban, hogy szabad emberek legyünk?
YouTube player

Huszonharmadik alkalom (2023. szeptember 26.)
  1. Hogyan tud az ember különbséget tenni jó cselekedete és rossz cselekedete között?
  2. Szabad-e rosszat tenni, hogy abból valami jó származzék?
  3. Miért adott Isten szenvedélyeket a embernek?
  4. Vétkes-e az ember, ha erős szenvedélyt érez magában?
  5. Mi a lelkiismeret?
  6. Szabad-e valakit kényszeríteni arra, ami lelkiismerete ellenére van?
  7. Lehet-e a lelkiismeretet alakítani?
  8. Bűnös-e Isten előtt az, aki jó lelkiismerettel helytelenül cselekszik?

Huszonnegyedik alkalom (2023. október 10.)
  1. Mi az erény?
  2. Miért kell önmagunkon munkálkodnunk?
  3. Hogyan leszünk okosak?
  4. Mikor cselekszünk igazságosan?
  5. Mit jelent erősnek lenni?
  6. Miért erény a mértékletesség?
  7. Mi a három isteni erény?
  8. Miért erény a hit, a remény és a szeretet?
  9. Mi a hit?
  10. Mi a remény?
  11. Mi a szeretet?
YouTube player

Huszonötödik alkalom (2023. október 24.)
  1. Mi a Szentlélek hét ajándéka?
  2. Melyek a Szentlélek gyümölcsei?
  3. Honnan tudja az ember, hogy vétkezett?
  4. Miért kell a vétkesnek Istenhez fordulnia és bocsánatát kérnie?
  5. Honnan tudjuk, hogy Isten irgalmas?
  6. Egyáltalában mi a bűn?
  7. Hogyan lehet a súlyos (halálos) bűnöket a kevésbé súlyos (bocsánatos) bűnöktől megkülönböztetni?
  8. Hogyan szabadul meg az ember a bűntől, és hogyan kerül újra kapcsolatba Istennel
  9. Melyek a bűnös szokások (viciumok)?
  10. Felelősek vagyunk-e más ember bűnéért?
  11. Vannak-e bűnös intézmények?

Huszonhatodik alkalom (2023. november 7.)
  1. Lehet-e a keresztény teljesen individualista?
  2. Mi fontosabb, a társadalom vagy az egyén?
  3. Hogyan tud az egyén úgy beleilleszkedni a társadalomba, hogy ennek ellenére szabadon ki tudjon bontakozni?
  4. Milyen alapelvre épül a társadalom?
  5. Min alapul a társadalmi tekintély?
  6. Mikor cselekszik a tekintély jogosan?
  7. Hogyan lehet kibontakoztatni a közjót?
  8. Mit tud tenni az egyén a közjó érdekében?
  9. Hogyan valósul meg a társadalmi igazságosság a társadalomban?
  10. Mit jelent az embereknek Isten előtti egyenlősége?
  11. Miért vannak mégis egyenlőtlenségek az emberek között?
  12. Miben mutatkozik meg a keresztények szolidaritása más emberekkel?
YouTube player

Huszonhetedik alkalom (2023. november 21.)
  1. Van-e természetes, mindenki által fölismerhető erkölcsi törvény?
  2. Mia kapcsolat a „természetes erkölcsi törvény” és az Ószövetség törvénye között?
  3. Mi az ószövetségi törvény jelentősége?
  4. Hogyan ítéli meg Jézus az Ószövetség törvényét?
  5. Hogyan van az ember megváltva?
  6. Mia kegyelem?
  7. Mit tesz velünk Isten kegyelme?
  8. Milyen kapcsolat van a kegyelem és az emberi szabadság között?
  9. Ki lehet-e érdemelni a mennyországot jótettekkel?
  10. Szentté kell-e lennünk mindannyiunknak?

Huszonnyolcadik alkalom (2023. december 5.)
  1. Hogyan segít az Egyház abban, hogy jó és felelősségteljes életet éljünk?
  2. Miért avatkozik be az Egyház erkölcsi kérdésekbe és a személyes életvitel kérdéseibe?
  3. Hogyan szól az Egyház „ötparancsolata”?
  4. Mi a rendeltetésük az Egyház parancsolatainak, és mennyire kötelezőek?
  5. Miért olyan súlyos szemrehányás a „kettős erkölcs” a keresztényeknek?
  6. „Mester! Mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mt 19,16)
  7. Hogyan szól a tízparancsolat?
  8. Véletlen összeállítás-e a tízparancsolat?
  9. Nem túlhaladott-e a tízparancsolat?
YouTube player

Huszonkilencedik alkalom (2023. december 19.)
  1. Mit jelent az, hogy „Én vagyok az Úr, a te Istened” (Kiv 20,2)?
  2. Miért imádjuk Istent?
  3. Lehet-e kényszeríteni az embert, hogy higgyen Istenben?
  4. Mit jelent az, hogy „ne legyenek más isteneid rajtam kívül”?
  5. Összeegyeztethető-e az ezotéria a keresztény hittel?
  6. Mindig bűn-e az ateizmus az első parancsolat ellen?
  7. Miért tiltja az Ószövetség Isten ábrázolását, és miért nem tartják magukat ehhez a keresztények?
  8. Miért akarja Isten, hogy „nevét” szentnek tartsuk?
  9. Mit jelent a keresztvetés?
  10. Mit jelent a kereszténynek, hogy a keresztségben keresztnevet kap?
  11. Miért ünneplik Izraelben a szombatot?
  12. Mi Jézus véleménye a szombatról?
  13. Miért cserélték föl a keresztények a szombatot vasárnapra?
  14. Hogyan teszik a keresztények a vasárnapot „az Úr napjává”?
  15. Miért fontos, hogy az állam védje a vasárnapot?

Harmincadik alkalom (2024. január 2.)
  1. Kire vonatkozik a negyedik parancsolat, és mit kíván tőlünk?
  2. Milyen helyet foglal el a család Isten teremtő tervében?
  3. Miért pótolhatatlan a család?
  4. Miért kell az államnak védeni és támogatni a családot?
  5. Hogyan tiszteli a gyermek szüleit?
  6. Hogyan tisztelj a szülők gyermekeiket?
  7. Hogyan kell a családnak a hitet közösen megélnie?
  8. Miért fontosabb Isten, mint a család?
  9. Hogyan lehet a tekintélyt helyesen gyakorolni?
  10. Milyen kötelességeik vannak a polgároknak az állammal szemben?
  11. Mikor kell megtagadni az engedelmességet az államnak?
YouTube player

Harmincegyedik alkalom (2024. január 16.)
  1. Miért nem szabad az embernek elvennie saját vagy mások életét?
  2. Milyen tetteket tilt az ötödik parancsolat?
  3. Jogos önvédelem esetén miért törődhetünk bele abba, hogy megölhetünk egy másik embert?
  4. Miért ellenzi az Egyház a halálbüntetést?
  5. Meg van-e engedve a halál elősegítése (eutanázia)?
  6. Miért nem fogadható el a terhességmegszakítás az embrió semmilyen fejlődési fázisában sem?
  7. El szabad-e vétetni egy fogyatékos gyermeket?
  8. Szabad-e élő embrióval és embrionális őssejttel kísérletezni?
  9. Miért védi a ötödik parancsolat az ember testi és lelki épségét is?
  10. Hogyan kell bánnunk testünkkel?
  11. Mennyire fontos az egészség?

Harminckettedik alkalom (2024. január 30.)
  1. Miért bűn a kábítószerek használata?
  2. Szabad-e élő emberen kísérletezni?
  3. Miért fontos a szervadományozás?
  4. Mi sérti meg az embernek testi épségéhez való jogát?
  5. Hogyan segítik a keresztények a haldokló embert?
  6. Hogyan bánnak a keresztények a halott ember testével?
  7. Mi a béke?
  8. Hogyan bánik a keresztény a haraggal?
  9. Hogyan gondolkodik Jézus az erőszakmentességről?
  10. Pacifistának kell-e lennie a kereszténynek?
  11. Mikor megengedett katonai erő bevetése?
YouTube player

Harmincharmadik alkalom (2024. február 13.)
  1. Mit jelent az, hogy az ember szexuális lény?
  2. Van-e rangbeli különbség a nemek között?
  3. Mi a szerelem?
  4. Milyen kapcsolatban van a szexualitás a szerelemmel?
  5. Mi a tiszta szerelem?
  6. Hogyan lehet tiszta szerelemben élni?
  7. Tisztának kell-e lennie minden embernek, még a házas embereknek is?
  8. Miért ellenzi az Egyház a házasság előtti szexuális kapcsolatot?
  9. Mit tegyen a fiatal keresztény, ha házasság előtti kapcsolata van, vagy házassága előtt már volt kapcsolata?
  10. A szerelem elleni bűn-e az önkielégítés?
  11. Mit értünk paráznaságon?
  12. Miért paráznaság a prostitúció?
  13. Miért bűn a szerelem ellen a pornográfia gyártása és fogyasztása?
YouTube player

Harmincnegyedik alkalom (2024. február 27.)
  1. Miért súlyos bűn a nemi erőszak?
  2. Mi az Egyház véleménye az óvszer használatáról az AIDS elleni küzdelemben?
  3. Hogyan ítéli meg az Egyház a homoszexualitást?
  4. Melyek a keresztény házasság lényeges elemei?
  5. Mi a szexuális aktus értelme a házasságban?
  6. Mi a jelentősége a gyermeknek a házasságban?
  7. Hány gyermeke legyen a keresztény házaspárnak?
  8. Szabad-e a keresztény házaspárnak szabályoznia a születendő gyermekek számát?
  9. Miért nem egyformán jó mindegyik módszer, amely megelőzi a gyermek fogantatását?
  10. Mit tehet az olyan házaspár, akinek nem lesz gyermeke?
  11. Hogyan ítéli meg az Egyház a béranyaságot és a mesterséges megtermékenyítést?
  12. Mi a házasságtörés? Szabad-e elválni?
  13. Miért kifogásolja az Egyház a házasságkötés nélküli együttélést?

Harmincötödik alkalom (2024. március 12.)
  1. Mit szabályoz a hetedik parancsolat: „Ne lopj”?
  2. Miért nem abszolút jog a magántulajdon joga?
  3. Mi a lopás, és mire vonatkozik a hetedik parancsolat?
  4. Milyen szabályok érvényesek a szellemi tulajdonra?
  5. Mit értünk kölcsönös igazságosságon?
  6. Szabad-e adót csalni?
  7. Szabad-e a keresztény embernek a tőzsdén vagy az interneten spekulálni?
  8. Hogyan kell bánnunk azzal a tulajdonnal, amelyik mindenkié?
  9. Szabad-e a keresztény embernek fogadásban vagy szerencsejátékban részt vennie?
  10. Szabad-e embert „venni” és „eladni”?
  11. Hogyan kell bánnunk a teremtett világgal?
  12. Hogyan kell bánnunk az állatokkal?

Harminhatodik alkalom (2024. március 26.)
  1. Miért van a katolikus egyháznak saját társadalmi tanítása?
  2. Hogyan jött létre az Egyház társadalmi tanítása?
  3. Kötelességük-e a keresztényeknek szerepet vállalni a politikában és a társadalomban?
  4. Mi az Egyház véleménye a demokráciáról?
  5. Hogyan viszonyul az Egyház a kapitalizmushoz és a piacgazdasághoz?
  6. Mi a menedzserek és a vállalkozók feladata?
  7. Mit mond a katolikus társadalmi tanítás a munka és a munkanélküliség kérdéséről?
  8. Mit jelent az az elv, hogy „a munka előbbre való, mint a tőke”?
  9. Mi az Egyház véleménye a globalizációról?
  10. A globalizáció csupán politikai és gazdasági kérdés?
  11. Elháríthatatlan végzet-e a szegénység és a fejletlenség?
  12. Mit jelentenek a szegények a keresztények számára?
  13. Melyek „az irgalmasság testi cselekedetei”?
  14. Melyek „az irgalmasság lelki cselekedetei”?

Kedves Testvérek!

Felnőtt katekézist (hittant) indítunk, amire sokan már jeleztétek is a részvételi szándékotokat. A következőket érdemes előzetesen tudni:

  • A Youcat (fiatalok katekizmusa) kérdései alapján fogunk haladni, amit két év alatt tervezünk végigvenni. Ezt az adott alkalmakon még bővítjük a nagy katekizmus gazdagságával, és a szélesebb körű teológiai tudással.
  • Kéthetente keddenként 19 és 20 óra közt tartjuk a klotildligeti plébánián.
  • Az alkalmak fölépítése: 40 perc előadás, 20 perc kérdezési-reflektálási lehetőség.
  • Az egyik alkalmat Almássy András teológus testvérünk, a másikat én fogom tartani, de mindegyikünk ott lesz a másik alkalmán is, mintegy „háttér segítőnek”.
  • Az idei tanévben a könyv első két részének kérdéseit vesszük végig, azaz a fundamentális és a szentségtani-liturgikus részt („Hitünk” és „A keresztény misztérium ünneplése”), a következő tanévben pedig a könyv második két részének kérdéseit vesszük át, azaz a morális és a spirituális részt („Életünk Krisztusban” és „Hogyan imádkozzunk?”)
  • Minden alkalom előtt a listára kiküldjük azokat a kérdéseket, amin az adott alkalmon szó lesz, így tudtok az adott alkalomra jönni, vagy folyamatában járni.

Az első találkozás: szeptember 13. (kedd) 19 óra a klotildligeti plébánia első nagytermében. Onnantól számítva minden második kedden lesznek a katekézisek, az idei tanév utolsó alkalma pedig: június 20. (kedd).

Az első tárgyalandó kérdéscsokrot e-mailben fogjuk küldeni.

Szeretettel:
Almássy András és Szabolcs atya

Első alkalom (2022. szeptember 13.)
  1. Miért vagyunk a világon?
  2. Miért teremtett minket Isten?
  3. Miért keressük Istent?
  4. Értelmünkkel meg tudjuk-e ismerni Isten létét?
  5. Miért tagadja az ember Istent, ha értelmével meg tudja ismerni?
  6. Tud-e az ember egyáltalában fogalmat alkotni Istenről? Tud-e róla értelmesen beszélni?
  7. Miért kellett Istennek megmutatnia magát ahhoz, hogy megtudjuk, milyen Ő?
  8. Hogyan nyilatkoztatja ki magát Isten az Ószövetségben?
  9. Mit mutat meg Isten magáról, amikor Fiát küldi hozzánk?
  10. Kimondatott-e minden Jézus Krisztusban, vagy pedig a kinyilatkoztatás még utána is folytatódik?
  11. Miért adjuk tovább a hitet?
  12. Honnan tudjuk, hogy mi tartozik az igaz hithez?
  13. Tévedhet-e az Egyház hit dolgában?
YouTube player

Második alkalom (2022. szeptember 27.)
  1. Igaz-e a Szentírás?
  2. Miképpen lehet a Szentírás „igazság”, ha nem minden helytálló, ami benne van?
  3. Hogyan olvassuk helyesen a Bibliát?
  4. Mi az Ószövetség jelentősége a keresztények számára?
  5. Mi az Újszövetség jelentősége a keresztények számára?
  6. Mi a Szentírás szerepe az Egyházban?
  7. Hogyan tudunk válaszolni Istennek, amikor megszólít minket?
  8. Mit jelent hinni?
  9. Hogyan kell hinni?
  10. Van-e ellentét a hit és a természettudomány között?
  11. Mi köze van a hitemnek az Egyházhoz?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Harmadik alkalom (2022. október 11.)
  1. Miért van szüksége a hitnek meghatározásokra és formulákra?
  2. Mi a hitvallási formula?
  3. Hogyan keletkeztek a hitvallások?
  4. Hogyan szól az Apostoli hitvallás?
  5. Hogyan szól a Nicea-konstantinápolyi nagy hitvallás?
  6. Miért csak egy Istenben hiszünk?
  7. Miért nevezi meg magát Isten?
  8. Mit jelent az, hogy Isten az igazság?
  9. Mit jelent az, hogy Isten a szeretet?
  10. Mit kell tennie az embernek, ha Istent megismerte?
  11. Egy vagy három Istenben hiszünk?
  12. Lehet-e logikai alapon következteni Isten háromságára?
  13. Miképpen „Atya” az Isten?
  14. Ki a „Szentlélek”?
  15. Isten-e Jézus? A Szentháromsághoz tartozik-e?
YouTube player

Negyedik alkalom (2022. október 25.)
  1. Képes-e Isten mindenre? Mindenható-e Isten?
  2. Fölöslegessé teszi-e a Teremtőt a természettudomány?
  3. Lehetséges-e, hogy valaki meg van győződve az evolúcióról, és mégis hisz a Teremtőben?
  4. Véletlen műve-e a világ?
  5. Ki teremtette a világot?
  6. Istentől származnak-e a természeti törvények és a természetes rend?
  7. Miért írja le a Teremtés könyve a teremtést, mint hat napig tartó munkát?
  8. Miért pihent Isten a hetedik napon?
  9. Miért teremtette Isten a világot?
  10. Kormányozza-e Isten a világot és az én életemet?
  11. Mi az ember szerepe az isteni gondviselésben?
  12. Ha Isten mindent tud és mindenre képes, miért nem akadályozza meg a rosszat?
  13. Mi a „mennyország”?
  14. Mi a pokol?
  15. Kik az angyalok?
  16. Kapcsolatba tud-e lépni az ember az angyalokkal?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Ötödik alkalom (2022. november 8.)
  1. Különleges helyzete van-e az embernek a teremtésben?
  2. Hogyan kell az embernek az állatokkal és más teremtményekkel szemben viselkednie?
  3. Mit jelent az, hogy Isten az embert a saját képmására teremtette?
  4. Miért teremtette Isten az embert?
  5. Miért Jézus a legfőbb példakép a világon?
  6. Miben áll az emberek egyenlősége?
  7. Mi a lélek?
  8. Honnan van az ember lelke?
  9. Miért teremtette Isten az embert férfinak és nőnek?
  10. Mi a helyzet azokkal az emberekkel, akiknek homoszexuális hajlamuk van?
  11. Szerepelt-e Isten tervében az ember szenvedése és halála?
  12. Mi a bűn?
  13. Eredeti bűn? Mi közünk van Ádám és Éva bűnbeeséséhez?
  14. Kényszerít-e minket az eredeti bűn arra, hogy vétkezzünk?
  15. Hogyan ment meg minket Isten a gonosz hatalmától?
YouTube player

Hatodik alkalom (2022. november 22.)
  1. Miért nevezzük a Jézusról szóló tudósítást „evangélium”-nak, azaz „örömhír”-nek?
  2. Mit jelent a „Jézus”; név?
  3. Miért nevezzük Jézust „Krisztus”-nak?
  4. Mit jelent az, hogy Jézus „Isten egyszülött Fia”?
  5. Miért szólítják Jézust „Úrnak” a keresztények?
  6. Miért lett Isten emberré Jézusban?
  7. Mit jelent az, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten, és ugyanakkor valóságos ember?
  8. Miért tudjuk Jézust csak „misztériumként” fölfogni?
  9. Volt-e Jézusnak is lelke, értelme és teste éppúgy, mint nekünk?
  10. Mária miért szűz?
  11. Voltak Máriának Jézuson kívül más gyermekei is?
  12. Nem visszás dolog Máriát Isten „Anyjának” nevezni?
  13. Mit jelent Mária szeplőtelen fogantatása?
  14. Mária csupán Isten eszköze volt?
  15. Hogyan lehet Mária a mi anyánk?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Hetedik alkalom (2022. december 6.)
  1. Miért nem lépett Jézus a nyilvánosság elé 30 éves kora előtt?
  2. Miért kereszteltette meg magát Jézus Jánossal, holott nem volt bűne?
  3. Miért volt kitéve Jézus kísértésnek?
  4. Kinek ígéri meg Jézus az „Isten országát”?
  5. Valóban tett Jézus csodákat, vagy ezek csak jámbor mesék?
  6. Hogyan vitte végbe Jézus a csodákat?
  7. Miért választott Jézus apostolokat?
  8. Milyen volt Jézus színeváltozása a hegyen?
  9. Tudta-e Jézus, amikor bevonult Jeruzsálembe, hogy meg fog halni?
  10. Miért választotta Jézus halálának és föltámadásának időpontjául a zsidó húsvét ünnepét?
  11. Hogyan lehetett Jézust, a béke emberét kereszthalálra ítélni?
  12. Vétkesek-e a zsidók Jézus halálában?
  13. Akarta-e Isten egyszülött Fiának halálát?
  14. Mi történt az utolsó vacsorán?
YouTube player

Nyolcadik alkalom (2022. december 20.)
  1. Valóban érzett Jézus halálfélelmet a halála előtti éjszakán az Olajfák hegyén?
  2. Miért kellett Jézusnak minket éppen a kereszten megváltania?
  3. Hogyan kell nekünk életünkben a szenvedést elfogadni, a „keresztet vállunkra venni”, és ezzel Jézust követni?
  4. Valóban meghalt Jézus a kereszten, vagy talán csak azért tudott föltámadni, mert tetszhalott volt?
  5. Lehet-e valaki keresztény akkor, ha nem hisz Krisztus föltámadásában?
  6. Hogyan jutottak a tanítványok Jézus föltámadásának hitére?
  7. Van-e bizonyíték Jézus föltámadására?
  8. Ugyanolyan testi állapotban tért vissza Jézus föltámadásakor, mint amilyenben földi életében volt?
  9. Milyen változást okozott a világban a föltámadás?
  10. Mit jelent az, hogy Jézus fölment a mennybe?
  11. Miért ura Jézus Krisztus az egész világnak?
  12. Milyen lesz a világ vége?
  13. Hogyan fog megítélni Krisztus minket és az egész világot?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Kilencedik alkalom (2023. január 3.)
  1. Mit jelent az, hogy hiszek a Szentlélekben?
  2. Milyen szerepet játszik a Szentlélek Jézus életében?
  3. Milyen neveken és milyen jelképekben jelenik meg a Szentlélek?
  4. Mit jelent az, hogy a „Szentlélek, szólt a próféták szavával”?
  5. Hogyan tud a Szentlélek Máriában és Mária által hatni?
  6. Mi történt pünkösdkor?
  7. Mit tesz a Szentlélek az Egyházban?
  8. Mit tesz a Szentlélek az én életemben?
  9. Mit jelent az „Egyház”?
  10. Miért akarja Isten, hogy legyen Egyház?
  11. Mi az Egyház feladata?
  12. Miért több az Egyház egy intézménynél?
  13. Mi az, ami példa nélküli Isten népében?
  14. Mit jelent az, hogy az „Egyház Krisztus teste”?
  15. Mit jelent az, hogy az „Egyház Krisztus jegyese”?
  16. Mit jelent az, hogy az „Egyház, a Szentlélek temploma”?
YouTube player

Tizedik alkalom (2023. január 17.)
  1. Miért több az Egyház egy intézménynél?
  2. Mi az, ami példa nélküli Isten népében?
  3. Mit jelent az, hogy „az Egyház Krisztus teste”?
  4. Mit jelent az, hogy „az Egyház Krisztus jegyese”?
  5. Mit jelent az, hogy az Egyház „a Szentlélek temploma”?
  6. Miért csak egy Egyház lehet?
  7. Testvéreink-e a nem katolikus keresztények is?
  8. Mit kell tennünk a keresztények egységéért?
  9. Miért szent az Egyház?
  10. Miért nevezzük az Egyházat katolikusnak?
  11. Ki tartozik a katolikus egyházhoz?
  12. Milyen kapcsolatban áll az Egyház a zsidó néppel?
  13. Hogyan tekint az Egyház a többi vallásra?
  14. Miért apostoli az Egyház?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Tizenegyedik alkalom (2023. január 31.)
  1. Hogyan épül fel az egy, szent, katolikus és apostoli Egyház?
  2. Mi a laikusok hivatása?
  3. Miért nem demokratikus szervezet az Egyház?
  4. Mi a pápa feladata?
  5. Tehetnek-e vagy taníthatnak-e valamit a püspökök a pápa ellenére, és tehet-e vagy taníthat-e valamit a pápa a püspökök ellenére?
  6. Valóban tévedhetetlen-e a pápa?
  7. Mi a püspökök feledata?
  8. Miért akarja Jézus, hogy legyenek emberek, akik egész életükön át szegénységben, házasság nélkül, tisztaságban és engedelmességben éljenek?
  9. Mit jelent a „szentek közössége”?
  10. Miért van Máriának olyan kimagasló helyzete a szentek közösségében?
  11. Valóban tud-e nekünk segíteni Mária?
  12. Szabad-e Máriát imádhi?
  13. Valóban tud-e az Egyház bűnöket megbocsátani?
  14. A bűnbocsánatnak milyen lehetőségei vannak az Egyházban?
YouTube player

Tizenkettedik alkalom (2023. február 14.)
  1. Miért hisszük a holtak föltámadását?
  2. Miért hiszünk a „test” föltámadásában?
  3. Mi történik velünk, amikor meghalunk?
  4. Hogyan segít minket Krisztus a halálban, ha rábízzuk magunkat?
  5. Mi az örök élet?
  6. Megítéltetünk-e halálunk után?
  7. Mi a mennyország?
  8. Mi a tisztítóhely (purgatórium)?
  9. Tudunk segíteni a tisztítóhelyen lévő halottakon?
  10. Mit jelent a pokol?
  11. Ha Isten a szeretet, hogyan létezhet akkor pokol?
  12. Mi az utolsó ítélet?
  13. Hogyan ér véget a világ?
  14. Hitvallásunk végén miért mondunk „Ámen”-t?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Tizenharmadik alkalom (2023. február 28.)
  1. Miért ünnepel az Egyház olyan gyakran istentiszteletet?
  2. Mi a liturgia?
  3. Miért van elsőbbsége a liturgiának az Egyház és az egyes ember életében?
  4. Mi történik velünk, amikor liturgiát ünneplünk?
  5. Honnan ered tulajdonképpen a liturgia?
  6. Mi a lényege minden liturgiának?
  7. Hány szentség van, és melyek azok?
  8. Miértvan szükségünk egyáltalán szentségekre?
  9. Miért nem elég a Jézus Krisztusban való hit? Miért ajándékozza nekünk Isten még a szentségeket is?
  10. Miért tartoznak a szentségek az Egyházhoz? Miért nem élhet vele akárki, aki csak akar?
  11. Milyen szentségeket lehet az életben csak egyszer megkapni?
  12. Miért föltételezik a szentségek a hitet?
  13. Elveszíti-e hatását a szentség, ha azt egy arra méltatlan ember szolgáltatja ki?
YouTube player

Tizennegyedik alkalom (2023. március 14.)
  1. Ki ünnepli a liturgiát?
  2. Miért fordítjuk a „liturgia” szót istentiszteletnek?
  3. Miért van a liturgiában olyan sok jel és szimbólum?
  4. Miért van szükségük szavakra a liturgia szent jeleinek?
  5. Miért van zene az istentiszteleteken, és milyennek kell lennie a muzsikának, hogy összhangban legyen a liturgiával?
  6. Milyen hatása van a liturgiának az időre?
  7. Miért ismétlődik évente a liturgia?
  8. Mi a liturgikus év (egyházi év)?
  9. Miért fontos a vasárnap?
  10. Mik az imaórák?
  11. Hogyan nyomja rá bélyegét életünkre a liturgia?
  12. Mi az Isten háza a keresztény ember számára?
  13. Milyen jellegzetes liturgikus helyek vannak az Isten házában?
  14. Megváltoztathatja-e és megújíthatja-e az Egyház a liturgiát?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Tizenötödik alkalom (2023. március 28.)
  1. Van-e belső logika a szentségek egymáshoz kapcsolódásában?
  2. Mi a keresztség?
  3. Hogyan szolgáltatják ki a keresztséget?
  4. Kit lehet megkeresztelni, és mit kívánunk a keresztelendőtől?
  5. Miért ragaszkodik az Egyház a gyermekkeresztelés gyakorlatához?
  6. Ki keresztelhet?
  7. Valóban csak a keresztség útján lehet üdvözülni?
  8. Mi történik a keresztségben?
  9. Mit jelent az, hogy a keresztségben nevet kapunk?
  10. Miért kell a kereszténynek megkeresztelésekor valamilyen nagy szent nevét választania?
  11. Mi a bérmálás?
  12. Mit mond a Szentírás a bérmálás szentségéről?
  13. Mi történik bérmáláskor?
  14. Kit lehet megbérmálni, és mit kívánunk a bérmálkozótól?
  15. Ki bérmálhat?
YouTube player

Tizenhatodik alkalom (2023. április 11.)
  1. Mi a szent Eucharisztia (Oltáriszentség)?
  2. Mikor alapította Krisztus az Eucharisztiát?
  3. Hogyan alapította Krisztus az Eucharisztiát?
  4. Mennyire fontos az Eucharisztia az Egyház számára?
  5. Milyen nevei vannak Jézus velünk való lakomájának, és mit jelentenek ezek a nevek?
  6. Melyek a szentmise szükséges részei?
  7. Hogyan épül fel a szentmise?
  8. Ki vezeti az eucharisztikus ünneplést?
  9. Hogyan van jelen Krisztus, amikor az eucharisztiát ünnepeljük?
  10. Mi történik az Egyházzal, amikor az Eucharisztiát ünnepli?
  11. Hogyan kell a kenyérben és a borban jelen lévő Urat helyesen tisztelnünk?
  12. Milyen gyakran kell részt venniük a katolikus keresztényeknek az Eucharisztia ünneplésében?
  13. Hogyan kell felkészülnöm, hogy a szent Eucharisztiát magamhoz vehessem?
  14. Hogyan változtat meg engem a Szentáldozás?
  15. Szabad-e nem katolikus kereszténynek is részesülnie az Eucharisztiában?
  16. Hogyan elővételezi a szent Eucharisztia az örök életet?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Tizenhetedik alkalom (2023. április 25.)
  1. Miért adta nekünk Krisztus a bűnbánat szentségét és a betegek kenetét?
  2. Milyen nevei vannak a bűnbánat szentségének?
  3. Ha van keresztség, amely kibékít Istennel, akkor miért van még szükség a kiengesztelődés szentségére?
  4. Ki alapította a bűnbánat szentségét?
  5. Ki tud bűnöket megbocsátan?
  6. Mi készteti az embert a bűnbánatra?
  7. Mi a vezeklés (bűnbánattartás)?
  8. Mi a két alapfeltétele annak, hogy a keresztény ember a bűnbánat szentségében elnyerje bűnei bocsánatát?
  9. Mi tartozik a gyónáshoz?
  10. Milyen bűnöket kell általában meggyónni?
  11. Mikor kötelező a súlyos bűnöket meggyónni?
  12. Lehet-e akkor is gyónnunk, ha nincs súlyos bűnünk?
  13. Miért csak papok bocsáthatják meg a bűnöket?
  14. Vannak-e olyan súlyos bűnök, amelyek alól nem oldozhat fel minden pap?
  15. Szabad-e a papnak elmondania másnak azt, amit a gyónásban hallott?
  16. Milyen pozitív hatásai vannak a gyónásnak?
YouTube player

Tizennyolcadik alkalom (2023. május 9.)
  1. Hogyan értelmezték a „betegséget” az Ószövetségben?
  2. Miért figyelt Jézus annyira a betegekre?
  3. Miért kell az Egyháznak különösen törődnie a betegekkel?
  4. Kiknek számára van a betegek kenetének szentsége?
  5. Hogyan szolgáltatják ki a betegek kenetét?
  6. Mi a betegek kenetének hatása?
  7. Ki szolgáltathatja ki a betegek kenetét?
  8. Mi a viaticum?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Tizenkilencedik alkalom (2023. május 23.)
  1. Melyek a közösség szolgálatának szentségei?
  2. Mi történik az egyházi rendben?
  3. Hogyan értelmezi az Egyház az egyházi rend szentségét?
  4. Milyen fokozatai vannak az egyházi rendnek?
  5. Mi történik püspökszenteléskor?
  6. Miért fontos katolikus ember számára püspöke?
  7. Mi történik papszenteléskor?
  8. Mit jelent a diakónusszentelés?
  9. Ki veheti fel az egyházi rend szentségét?
  10. Lebecsüli-e a nőket az a rendelkezés, hogy az egyházi rend szentségét csak férfiak vehetik fel?
  11. Miért kívánja az Egyház, hogy a papok és a püspökök cölibátusban éljenek?
  12. Mi különbözteti meg az összes hívek általános papságát a fölszentelt papságtól?
YouTube player

Huszadik alkalom (2023. június 6.)
  1. Miért teremtette Isten egymásnak a férfit és a nőt?
  2. Hogyan jön létre a házasság szentsége?
  3. Mi szükséges a keresztény szentségi házassághoz?
  4. Miért felbonthatatlan a házasság?
  5. Mi fenyegeti a házasságot?
  6. Kötelező-e mindenki számára a házasság?
  7. Hogyan ünneplik az egyházi házasságkötést (esküvőt)?
  8. Mia teendő, amikor egy katolikus nem katolikus kereszténnyel szeretne házasságot kötni?
  9. Köthet-e házasságot katolikus keresztény ember nem kereszténnyel?
  10. Szabad-e az egymással egyetérteni nem tudó házastársaknak elválniuk?
  11. Milyen az Egyház magatartása az újra házasságot kötő elváltakkal szemben?
  12. Mit jelent az, hogy a család is „egyház kicsiben”?
YouTube player

A kivetített előadás letöltése.

Huszonegyedik alkalom (2023. június 20.)
  1. Mik a szentelmények?
  2. Gyakorolja-e az Egyház még ma is az ördögűzést (exorcizmust)?
  3. Miért fontos az úgynevezett népi vallásosság?
  4. Szabad-e ereklyét tisztelni?
  5. Mi a zarándokút értelme?
  6. Mi a keresztúti ájtatosság?
  7. Milyen a keresztény temetés?