Ökumenikus harangtúra 2023.

Január 15-22 között került sor az idén a Krisztus-hívők egységéért tartott imahétre, melynek mottója ez volt: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Iz. 1,17) Az éve eleji imahét, a Vízkereszthez közel esően évről évre azt juttatja eszünkbe, ahogyan a három király, bár külön-külön országból, kultúrából érkezett, együtt botorkált a Kisjézus jászla felé. 

Az ökumenikus hét tematikáját az idén a Minnesottai Egyházak Tanácsa (USA) állította össze. Az általuk középpontba helyezett rasszizmus problémája mellett Magyarországon a mellettünk dúló háborúért is imádkoztunk a MEOT (Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa) javaslatára. A lényeg ugyanaz: nekünk, keresztényeknek gondolatainkkal és magatartásunkkal mindenkor a krisztusi egységet kell képviselnünk. Vagyis nem azt kell néznünk, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt.

Piliscsabán szokásosan három közös istentiszteletet tartottak nekünk lelkészeink. A nyitó alkalom az új evangélikus templomban volt, amit mindnyájan hónapok óta figyelgetünk a Szent László útról. Most meg is telt a sok kíváncsi érdeklődővel, így Szabolcs atya igehirdetését a késők már csak a templom hátuljából állva hallhatták. A csillagos égboltra emlékeztető mennyezet, a barátságos templombelső, majd utána az evangélikusok szeretetvendégsége nagyon jó indítás volt ehhez a szép héthez. A hétközi imaalkalom a mi kis ligeti templomunkban volt: itt is megtelt a tér, és sokan csodálhattunk együtt, ahogyan az oltárnál Szép Mónika, református lelkésznő hirdette az igét. Alig fértünk be utána a közösségi terembe, ahol a Szociális Munkacsoport készített uzsonnát, ezúton is köszönet mindenkinek, aki ehhez hozzájárult. 

A záró alkalom a hagyományos harangtúrával kezdődött. Az evangélikus, a katolikus, majd a református templomokat családokkal,  kis- és nagygyerekekel együtt jártuk végig. Mindhárom helyen megtanulhattuk, hogy mik a legfontosabb részei, kellékei a templomoknak, és persze jött az elmaradhatatlan haranghúzás. Az evangélikus templomban még mindig kézzel húzzák a harangot, így ezt egymás után mindenki kipróbálhatta. Nálunk, a ligeti katolikus templomban meg kellett keresniük a gyerekeknek (és felnőtteknek) egy rajz alapján a szenteltvíztartót, az örökmécsest, a tabernákulumot és persze a kőkeresztet. Elmondtuk, hogy melyik miért fontos nekünk. A templomunk történetéről szólva felidéztük, hogy a háború alatt kezdődött majd elakadt építést az a Nagybaczoni Nagy Vilmos református hadügyminiszter segítette meg kiutalt építőanyaggal és a frontról hazaküldött építőmesterekkel, aki a református templom építtetője is volt. Így valósult meg Piliscsabán már a negyvenes években az ökumené, a felekezetközi összetartás. Mi, katolikusok hálásak vagyunk a mai napig ezért a gesztusért. 

A harangtúra a reformátusoknál ért véget, ahol az ő templomtörténetük megismerése után következett a záró istentisztelet, amelyen Kézdy Péter, evangélikus lelkész prédikált, és az erre az alkalomra összeállt ökumenikus kórus énekelt taize-i és más dalokat, fúvószenekari kisérettel. Utána itt is agapé következett, és jó beszélgetésekkel zártuk az idei közös hetet.

Az evangélikusok 1842-ből való szép énekével zárjuk e beszámolót, remélve, hogy jövőre még többen jövünk össze, hogy a keresztény egységet megélve imádkozzunk, találkozzunk és harangozzunk templomainkban:

Bár szétszakadva él az egyház, Jézusban mégis egy lehet.
Ha el is választ annyi korlát, Testvérnek adj testvérkezet!
Ha egy a Pásztor, egy a nyáj, Őnála mind helyet talál.

A bölcs tanító mind csak szolga: Nem léphet Jézusunk elé.
Szeretet útján vándorolva, Tekintsünk mind az Úr felé!
Hű keresztyén az nem lehet, Ki csak beszél tettek helyett.

Elrejtve él a Krisztus népe, Bűn és halál takarja még.
Nem látszik szent, örök reménye: Hordozza a kereszt jelét.
De egykor véget ér az út, S a szent hajó majd célba fut.

Jézus, tebenned egy az egyház: Ne engedd szétszakítani!
S mit elront annyi sok tanítvány, Siess te meggyógyítani!
Utunkra hulljon tiszta fény: Szeretet, hit s örök remény!

Szeretettel:
Udvarhelyi Zsuzsi
az Ökumenikus Csapat nevében