Évközi 24. vasárnap

Olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz 50,5-9a)

Prófétája által a Megváltó így beszél: „Isten, az Úr megnyitotta fülemet. Én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odafordítottam azoknak, akik vertek, arcomat pedig azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat velem perbe? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Jöjjön ide hozzám! Isten, az Úr segítségemre siet. Ki ítélhetne el?”

Ez az Isten igéje.

Szentlecke Szent Jakab leveléből (Jak 2,14-18)

Testvéreim!

Mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, belőle fakadó tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? Ha valamelyik testvérnek nem volna ruhája és nem volna meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: „Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog. Azt is mondhatja valaki: „Neked hited van, nekem meg tetteim.” Ha tettek nélkül megmutatod nekem hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked hitemet.

Ez az Isten igéje.

Evangélium Szent Márk könyvéből (Mk 8,27-35)

Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek. Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta.

Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.” Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.

Ezek az evangélium igéi.

Templomi hirdetéseink
  • Most vasárnap Piliscsabán a 11-es búcsúi szentmise után még lesz 10 perc zenei ráadás. Ezután szeretettel várunk mindenkit agapéra a Klarissza házban. 17 órakor Pálmai Árpád egyházzenész tart zenei áhitatot Piliscsabán a templomban.
  • Hétfő reggelente 6 órakor Klotildligeten a templomban zsolozsmát tartunk férfiak számára.
  • Szerdánként 17:30-tól Klotildligeten a plébánián újból lesz plébániai hittan az általános iskolás korosztály számára. Jelentkezni Tóthné Müller Andreánál tudtok: byron.andrea@gmail.com, +36 30 431 2221
  • A csütörtökön Klotildligeten a szentmise 17:30-kor fog kezdődni, mert az lesz egyben a Szent László óvodások Veni Sancteja is.
  • Idén is lesz KLIKK, azaz Klotildligeti Ifjúsági Katolikus Közösség. Az első alkalom pénteken 19 órakor kezdődik Klotildligeten a plébánián. Kéthetente lesznek az alkalmak. Várjuk a 16 és 30 év közötti fiatalokat.
  • Két hét múlva szombaton, szeptember 28-án tartjuk a szokásos péliföldszentkereszti zarándoklatot, 9 órakor autókkal indulunk Piliscsabáról a templomtól és 14 óra tájban érünk vissza.
    Gyalogos zarándoklatra is lesz lehetőség, az érdeklődők: Krasznai Gyöngyit keressék.
  • Október 12-én, szombaton tartjuk a mariazelli zarándoklatot, vannak még szabad helyek a buszban, aki szeretne még jelentkezni szerda estig megteheti Krasznai Gyöngyinél.
  • Klotildligeten az orgona cserére szorul, ezért korábban erre gyűjtést hirdettünk, a gyűjtést október végén lezárjuk, aki szeretne még ehhez hozzájárulni, addig megteheti.
Imaszándék: az évkezdésért