Missziós vasárnap
Olvasmány Mózes második könyvéből (Kiv 17,8-13)
A választott nép pusztai vándorlása idején történt:
Az amalekiták előrenyomultak, hogy Refidimnél megküzdjenek Izrael fiaival.
Mózes így szólt Józsuéhoz: „Válassz ki nekünk férfiakat, és szállj harcba az amalekitákkal. Én pedig holnap Isten botjával a kezemben kiállok a domb tetejére.” Józsue úgy tett, ahogy Mózes parancsolta, és megütközött az amalekitákkal. Mózes közben Áronnal és Hurral fölment a domb tetejére.
Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta, az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez. Mózes karja végül is elfáradt. Ezért vettek egy követ, odavitték és ráültették. Áron és Hur pedig a karját tartotta, egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalon. Így karja kitárva maradt napszálltáig. Józsue pedig kardélre hányta az amalekitákat és hadi népüket.
Ez az Isten igéje.
Szentlecke Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből (2Tim 3,14–4,2)
Szeretett Fiam!
Tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. Gyermekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hit által eljuss az üdvösségre.
Minden írás, amelyet az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes és minden jóra kész legyen.
Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az ő eljövetelére és országára: hirdesd az igét, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.
Ez az Isten igéje.
Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 18,1-8)
Abban az időben:
Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.
Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.«
A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: »Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.«”
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik.
Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”
Ezek az evangélium igéi.
Templomi hirdetéseink
- Most vasárnap országos missziós gyűjtés lesz.
- Hétfőtől péntetekig Szabolcs atya nem lesz Piliscsabán, a szentmisék helyett igeliturgia lesz.