Évközi 32. vasárnap

Olvasmány a Makkabeusok második könyvéből (2Mak 7,1-2.9-14)

A pogány Antiokhosz Epifánész uralkodása idején történt, hogy elfogtak hét testvért, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket.

Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készek vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint megszegjük atyáink törvényeit.” A második, amikor már végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.”

Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.” Még a király és környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette.

Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket. is. Amikor már-már halálán volt, így szólt

„Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”

Ez az Isten igéje.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből (2Tessz 2,16-3,5)

Testvéreim!

Isten, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban.

Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől. A hit ugyanis nem mindenkié.

Az Úr azonban hűséges, megerősít benneteket, és megoltalmaz a gonosztól. Bízunk az Úrban, hogy megtartjátok, amit meghagytunk nektek, és a jövőben is meg fogjátok tartani. Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére és krisztusi türelemre!

Ez az Isten igéje.

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 20,27-38)

Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle:

„Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.

Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt.

A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”

Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.

Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”

Ezek az evangélium igéi.

Templomi hirdetéseink
  • Kedden 19-kor a klotildligeti plébánián felnőtt katekézist tartunk.
  • Pénteken 19-kor a piliscsabai templomban a Páduai Alapfokú Művészeti Iskola bérletes/belépős orgona koncertje lesz.
  • Szombaton tartjuk Klotildligeten az őszi kert, plébánia, és templomrendezést. 9-kor kezdünk, gyertek, tegyük együtt szebbé a környezetünket! Ebéddel készülünk, étkészletet kérünk hozzatok.
  • Klotildligeten, a szentmisében a felolvasások méltó jellegét elősegítendő, készült egy protokoll, ami a listára ki lesz küldve, kérjük aszerint járjatok el, amikor felolvastok. Illetve a honlapra feltöltésre került a táblázat, amibe mindenki beírhatja magát, hogy mikor és mit szeretne felolvasni.
Imaszándék: a békéért