Urunk bemutatása

Olvasmány Malakiás próféta könyvéből (Mal 3,1-4)

Ezt mondja az Úr, a mi Istenünk: „Íme, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki tudja majd elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megnemesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt szokás, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.”

Júda és Jeruzsálem áldozata tetszeni fog akkor az Úrnak, éppúgy, mint a régmúlt időkben, mint az első években.

Ez az Isten igéje.

Szentlecke a Zsidókhoz írt levélből (Zsid 2,14-18)

Testvéreim!

A testvéreknek közös a testük és a vérük. Ebből Jézus is részt vállalt, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt, és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett.

Hiszen Jézus nem az angyalokat, hanem Ábrahám leszármazottait karolta fel. Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hűséges főpap legyen, és levezekelje a nép bűneit.

Mivel ő maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértésekkel küzdenek.

Ez az Isten igéje.

Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 2,22-40)

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.

És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:

Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.

Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!” Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.

Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.

Ezek az evangélium igéi.

Templomi hirdetéseink
  • Most vasárnap, Klotildligeten a 19-es szentmise után a plébánián, 20 órás kezdéssel, bérmálkozási tájékoztatót tartok, és elkezdjük a felkészülést a bérmálkozásra. Lehetőség szerint bérmaszülővel érkezzetek.
  • Kedden Klotildligeten a 18 órás szentmise után a templomban, énekes zsolozsmát imádkozunk a ferences világi rend vezetésével.
  • Pénteken, elsőpéntek lesz, 19–22 óra között gyónási lehetőség lesz Piliscsabán a plébánián.
  • Szombaton 16:30-kor Klotildligeten a templomban regnumi szentmisét tartunk.
  • Jövő vasárnap a szentmisék végén Balázs áldást osztunk.
  • Jövő vasárnappal kezdődik a házasság hete. Részletek a listára küldött levelekben.
    • Február 13., csütörtök, a szentmisében lehetőségük lesz a házaspároknak, hogy megáldják egymást.
    • Február 14., péntek este rendhagyó randit szervezünk a számotokra.
    • Február 16-án, vasárnap a 9-es szentmisében a jubiláló házaspárok megáldására kerül sor.
  • A CsaTa, azaz a Családos Táborunk időpontja július 2–6 (szerdától vasárnapig). A szokásos helyen: Németkéren a Bakos tanyán félnomád körülmények között. Minden családot szeretettel várunk.
Imaszándék: a betegekért