Mindenszentek mai főünnepe arra emlékeztet bennünket, hogy mindannyian meghívást kaptunk az életszentségre. Minden kor férfi és női szentjei, akiket ma mind együtt ünnepelünk, nem egyszerűen szimbólumok, távoli, elérhetetlen emberi lények. Épp ellenkezőleg, olyan emberek, akik két lábbal álltak a földön; megtapasztalták az élet mindennapi nehézségeit annak sikereivel és kudarcaival, és az Úrban találták meg az erőt, hogy mindig felálljanak és folytassák útjukat. Ebből megértjük, hogy az életszentség olyan cél, amelyet csak saját erőnkből nem érhetünk el, hanem az az Isten kegyelmének és a rá adott szabad válaszunknak a gyümölcse. Az életszentség tehát ajándék és meghívás. 

Mint Isten kegyelme, vagyis mint ajándék az életszentség olyasmi, amit nem vásárolhatunk meg vagy cserélhetünk ki, hanem csak befogadhatunk, és ezáltal magának Istennek az életében részesedünk a Szentlélek által, aki keresztségünktől fogva bennünk él. Az életszentség csírája épp a keresztség! Mind jobban tudatosítanunk kell magunkban, hogy beolttattunk Krisztusba, ahogyan a szőlővessző kapcsolódik a szőlőtőhöz, következésképpen vele és benne élhetünk és kell élnünk Isten gyermekeiként. Így az életszentség azt jelenti, hogy teljes közösségben élünk Istennel már most, földi zarándoklásunk idején. 

De az életszentség, túl azon, hogy ajándék, meghívás is, nekünk, keresztényeknek, Krisztus tanítványainak közös hivatása; a teljesség útja, amelyet minden kereszténynek végig kell járnia a hitben, haladva a végső cél felé, ez pedig az Istennel való végleges közösség az örök életben. Az életszentség így válasszá válik Isten ajándékára, mert felelősségvállalásként nyilvánul meg. Ebből a szempontból fontos, hogy komoly és mindennapi elkötelezettséget vállaljunk a szentté válás mellett életünk feltételei, kötelességei és körülményei között, arra törekedve, hogy mindent szeretettel éljünk meg. 

A szentek, akiket ma a liturgiában ünnepelünk, fivéreink és nővéreink, akik elismerték életükben, hogy szükségük van erre az isteni fényre, és bizalommal ráhagyatkoztak. (…) Amikor életükre nézünk, arra kapunk indítást, hogy utánozzuk őket. Közöttük nagyon sokan vannak, akik a „szomszédság életszentségének” tanúi, „a mellettünk élők” életszentségéé, „akik Isten jelenlétét tükrözik” (Gaudete et exsultate apostoli buzdítás, 7). 

Testvéreim, a szentek emlékezete arra késztet, hogy a menny felé emeljük tekintetünket: nem azért, hogy megfeledkezzünk a földi valóságokról, hanem hogy nagyobb bátorsággal és több reménnyel nézzünk szembe velük. Kísérjen bennünket anyai közbenjárásával Mária, szentséges anyánk, a vigasz és a biztos remény jele! 

Ferenc pápa teljes elmélkedése a Magyar Kurír oldalán található.