Ima Magyarországért 34. alkalommal

Kedves Testvérek!

Egy kép az október 7-i rózsafüzérről Szabolcs atya és a helyi rózsafüzér társulat részvételével.

Tisztelettel:
Kiss Antal


Kedves Testvérek!

A közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki felkészülés gyanánt 2020 januárjában az akkor alakult Mária Országa Imaközösség minden első pénteken a vár rondelláján található MÁRIA ANYA szobor körül összegyűlve imádságot indított Magyarországért.

Mivel a kongresszus egy évet csúszott, így meghosszabbítottuk ezt a szolgálatot, különös tekintettel a Covid világjárvány idejére, amikor egyszer, bezártságunkban klotildligeti templomunkból jelentkeztünk be, s imádkoztunk együtt Szabolcs atya vezetésével olasz testvéreinkért az ő nemzetükért, országukért a nehéz napokban. A NEK után sem hagyták a velünk imádkozók, hogy abbahagyjuk, ezt az évet Mindszenty József bíboros úr boldoggá avatásáért való imára is szenteltük.

Utcaszomszédunk, a fáradhatatlanul imádkozó, nagy mozgásszervi műtéteken átesett és felgyógyult Teri néni vetette fel – aki az EWTN televízión keresztül hűséges követője az eseménynek, hogy a helyi rózsafüzér társulat is lehetne-e előimádkozó. Természetesen örömmel mondtunk igent neki. Megkértük Szabolcs atyát a szokásos bevezető gondolatok elmondására, aki erre igent mondott. 

Így 2022. október 7-én 16 órától a klotildligeti egyházközség tagjai végzik az imaszolgálatot. Az EWTN televízió és a Mária Rádió FB oldalának köszönhetően egy-egy alkalommal több tízezren kapcsolódnak be imádságunkba. Hálásan köszönjük közösségünk tagjainak felajánlását.

Mindenkit szeretettel várunk a helyszínre is, de be lehet kapcsolódni a televízió és az internet adta felületeken is. Különösen szép volna, ha – más közösségekhez hasonlóan – az esemény elején és végén zenei szolgálatot is adna a közösség egy kiskórussal.

Aki személyesen szeretne részt venni az előimádkozókon kívül és nem tudja megoldani az utazást, kérem jelezze.

A két kis grafikát, az egyik az eseményt népszerűsíti, a másik a folyamatos időhiánnyal küzdő posztmodern ember lehetőségeihez igazodó imádságunkat. Aki tudja terjessze, akinek van tíz másodperce, sóhajtsa el párszor egy nap ezt az imát.

Köszönjük megtisztelő figyelmeteket, várjuk a jelentkezőket:
Ágó és Tóni