Elérkezett a bizalom új korszaka

Mindennap tanúságot tehetek arról, hogy Isten országa elérkezett, és a békéről, amely annak a szeretetéből fakad, aki áldozattá lett értem. Bárhol élek, bármit teszek, Isten országa itt van közöttünk. Az Eucharisztia mint hálasorozat és a szentmise tettekre váltása – a legfontosabb teendőink. És ugyanilyen fontos annak tudatosítása is, hogy a megtestesülésben Jézus mérhetetlen nagy áldozatot hozott. Nem diadalmas hadvezérként jött a világba, hanem tehetetlen, mindenkinek kiszolgáltatott kicsiny gyermekként. Gondozni kellett, óvni, etetni, szoptatni, tisztába tenni, mint minden újszülöttet. Ezzel a bizalom új korszaka érkezett el hozzánk. (…)

Mire tanít az Eucharisztia?

Az Eucharisztia is éppen olyan sebezhető, mint egy pici gyermek. Amikor megtestesül, nem csupán a bizalmát mutatja meg, hanem a szegénységét is. Az újszülött gyermek teljesen szegény, kiszolgáltatott és sebezhető. Ugyanez igaz a felnőtt Jézusra is. Amikor elfogják, majd keresztre feszítik, a tanítványok, ezek az erős férfiak mind elszaladnak, nem bírják ki a látványt. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy Mária mindvégig ott marad a keresztfa tövében, és nemcsak azért, mert ő Jézus édesanyja, hanem mert különlegesen mély szeretetkötelék fűzi össze őt és a fiát. Mária – Péterrel és a többi apostollal ellentétben – nem az ünnepelt hőssel találkozott, aki csodákat tesz, akinek a szavára tömegek hallgatnak, aki lecsendesíti a vihart, hallal tölti meg a hálót, betegeket gyógyít és halottakat támaszt fel. Egy ilyen Krisztust megéri követni, kivételes lehetőség, dicsőség, ha beválaszt a csapatába. Az apostolokat ezért is éri sokként a megalázott, megostorozott Krisztus látványa. Ők nem ezt a Jézust ismerték és követték, elhagyva érte mindenkit és mindent. Mária viszont látta Jézust a születésekor, a szeretetnek és a bizalomnak kiszolgáltatott védtelen csecsemőt is. Ezért nem fut el, ahogyan a tanítványok. Gyönyörű ez a Mária és Jézus közötti kapcsolat. Ha meg akarom élni az Eucharisztiát, magamra kell vennem mindazt, amit Jézus magára vett azáltal, hogy emberré lett. Az Eucharisztia arra tanít bennünket, hogy a világba érkező Jézus gyenge volt, kicsiny és sebezhető. Az ostyának éppúgy nincs semmije, csak a puszta létezése, mint a gyermeknek. Ez a semmi persze ugyanakkor a legtöbb, hiszen maga Krisztus van jelen az ostyában. Az életünk alapkérdése, hogy merünk-e pusztán lenni, hogy aztán tudjunk tenni? Merjük-e követni Krisztust a sebezhetőségben, aminek távlata a kereszt? Az ostya erre tanít bennünket. Azt csinálok vele, amit akarok, ha megalázom, nem fogja megvédeni magát. Ha van bátorságunk a kicsinnyé váláshoz, a sebezhetőséghez, a magunkra maradottsághoz, akkor megszabadulunk a világ igájától, amely arra buzdít, hogy erősek legyünk, gazdagok és hatalmasak. Ebből pedig olyan kényszerek következnek, amelyek az egész életünket megnyomorítják, tönkreteszik. Egyetlen kiút van ebből, ha az Eucharisztiában élő Krisztust imádjuk, ha benne élünk, ahogyan ő él bennünk.

Varga László

(Részlet az 52. NEK Jöjjetek hozzám mindnyájan… című ötletfüzetéből)