Nagyböjt 5. vasárnap
Olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz 43,16-21)
Ezt mondja az Úr: aki egykor utat készített a tengeren át és ösvényt a nagy vizekben, aki kivezette a harci szekereket és lovakat, a hadsereget és a hőst: elbuktak és nem keltek föl többé, odavesztek, és kialudtak, mint a mécses lángja:
„Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek! Nézzétek: én valami újat viszek végbe, és már sarjadóban is van, nem látjátok? Valóban, utat készítek a pusztában, és folyókat a sivatagban.
Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak népemnek, az én kiválasztottamnak. A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.”
Ez az Isten igéje.
Szentlecke Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből (Fil 3,8-14)
Testvéreim!
Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is.
Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem.
Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.
Ez az Isten igéje.
Evangélium Szent János könyvéből (Jn 8,1-11)
Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.
Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.
Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”
„Senki, Uram” – felelte az asszony.
Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Ezek az evangélium igéi.
Templomi hirdetéseink
- Most hétvégén országos gyűjtés van a szentföld javára.
- A keddi szentmisén az ifi gitárosaink biztosítják a zenei szolgálatot.
- Csütörtöktől nagyszombatig sok nagyböjti gyónási időpontot adott meg László és Szabolcs atya. Jelentkezni a honlapon lehet.
- Pénteken 17 órától tartjuk a közös keresztutunkat Piliscsabán a kálvárián, utána szentmise a kápolna előtt.
- Szombaton 8:30-tól Klotildligeten templom-, plébániatakarítási és kertrendezési napot tartunk. Ebéddel készülünk. Gyertek, tegyük együtt szebbé a környezetünket. A feladatok táblázatba kérjük írjátok be magatokat.
- Szombaton a nyudíjas teaház a Piliscsabáról 15 órakor induló vonattal a szabadságligeti kálváriához kirándul. Rossz idő esetén a teaház Klotildligeten a plébánián lesz.
- Szombaton Klotildligeten 16:30-kor regnumi szentmise lesz.
- Jövő vasárnap már virágvasárnap, kérjük, hogy barkát hozzatok magatokkal.
- Tartós élelmiszergyűtést tartunk jövő vasárnapig mindhárom sekrestyében.
- Itt az 1+1% felajánlásának az ideje, az első 1% kapcsán a Magyar Katolikus Egyházat, a második 1% kapcsán figyelmetekbe ajánljuk a következő alapítványokat:
- Piliscsaba Hitéletéért Alapítvány,
- Klotildligeti Egyházközségért Alapítvány és
- Hajnalcsillag Alapítvány, a Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola alapítványa.
- Megnyílt a jelentkezési felület a CSATA-ba, azaz a családos táborunkban. Kérjük, hogy április 27-ig jelentkezzetek az űrlapon.