Semmi sem természetesebb annál, mint hogy az év fordultával minden ember számot vet az elmúlt esztendővel, és tervezgeti a jövőt. Sokan fogadkozásokat is tesznek, hogy minden eddig elkövetett hibájukat kijavítják, sőt életüket is megújítják. (…)

Legyen szabad néhány gondolatban megerősíteni ezt a jövőbe tekintő reményt, illetve rámutatni annak keresztény többletére is. Éppen a karácsonyi csoda, Jézus születése segít bennünket felfedezni a keresztény remény többletét ahhoz az általános emberi bizakodáshoz képest, amely előreviheti ugyan az ember életét, de nélkülözi Isten szeretetének közvetlen megtapasztalását. Hitünkből fakadóan valljuk, hogy minden ember Jézus által nyer üdvösséget, s minden ember – hívő és nem hívő egyaránt, tudva vagy tudatlanul – az ember természetébe írt örök élet utáni vágyából meríti a maga kis jövőjéhez szükséges terveket. Jézus születésében ragyogott fel nekünk az üdvösség napja, amely minden embert Isten szeretetébe akar vonni.

Az ember sokféle tervet és gyönyörű jövőt tud kigondolni, de az isteni, örök távlatok nélkül mindez mégis hiányos, véges marad. A legnagyszerűbb emberi célok is meghiúsulhatnak az emberi gyengeség, rövidlátás vagy gonoszság miatt. Viszont ha terveinket a gondviselő Isten akaratához igazítjuk, nincs olyan emberi erő, amely képes lenne keresztülhúzni azokat. (…) 

XVI. Benedek pápa Pál apostol levelét idézte – „reményre vagyunk megváltva” (Róm 8,24) –, amikor arról tanított, hogy a keresztény egzisztencia sajátossága a remény. Erre a reményre támaszkodva hisszük, hogy minden nehézséggel meg tudunk küzdeni életünk folyamán. Ezért a keresztény remény bizalom a jövőben, várakozás Isten megváltó szeretetének kinyilvánulására. Ebben van az a többlet, amely megkülönbözteti a keresztény reményt az általános emberi reménytől. „Aki nem ismeri Istent, lehet, hogy sokféle reménye van, de végső soron remény nélkül, a nagy, az egész életet hordozó remény nélkül él (vö. Ef 2,12). Az embernek igazi, nagy és minden törésen átvezető reménye csak Isten lehet – az az Isten, aki »mindvégig«, a » beteljesedésig« (vö. Jn 13,1; 19,30) szeretett és szeret” (Spe salvi, 27). Ez az Isten szeretetéből táplálkozó remény tesz bennünket bátorrá, aggodalom nélkülivé és nyitottá arra, hogy Isten szeretete nap mint nap meglepjen bennünket ajándékaival és elvárásaival egyaránt. Nem ijedünk meg az élet kihívásai közepette, hanem bátran Isten szeretetébe vetjük a reményünket. (…) 

Minden megkeresztelt ember egyenként is, de az Egyház közösségében is arra kapott meghívást, hogy a sok szempontból halványuló reményt ébren tartsa az emberiség számára. „Amint Jézus anyja a mennyben – testében és lelkében már megdicsőülten – mintaképe és kezdete annak az Egyháznak, amelynek az eljövendő világkorszakban kell teljessé válnia, ugyanúgy ezen a földön a biztos remény és vigasztalás jeleként mindaddig ragyog az Isten zarándoknépe előtt, amíg el nem jön az Úr napja (vö. 2Pt 3,10)” (Lumen gentium, 68). Az Egyház, de az egyes hívő ember sem töltené be krisztusi küldetését, ha nem törekedne a keresztény remény fenntartására. (…)

Veres András győri megyéspüspök tavalyi újévi üzenetéből vett részletek

Forrás: Magyar Kurír