Június 24-én, Keresztelő Szent János születésének főünnepén Szabolcs atya pappá szentelésésnek tizedik évfordulójára emlékeztünk.

Kedves Szabi atya!

Az elmúlt egy évben egyre másra jöttek az ünneplésre méltó nagy napok: 

• Tavaly augusztusban a Krisztusi korba lépésedet ünnepeltük.
• Most áprilisban a Jó Pásztor napján köszöntöttünk. 
• A mai napon pedig a pappá szentelésed 10-dik évfordulója van. 

Emlékszem, mikor megtudtuk, hogy Laci atyát kinevezik a Szeminárium spirituálisának, aggódtunk, ki fogja őt vajon követni? Folytatódhat-e, folytatódni fog-e a közösség további épülése? Nem apad-e el a sok előre vivő energia? De ő megnyugtatott: olyan fiatal pap személyére tett ajánlást a Püspök úrnál, akit a legmegfelelőbbnek tartott a plébánosi tisztre. 

• 

• 

• 

Kinevezésed és részleges beköltözésed napjaiban, még nem találkozván veled, meghívtunk egy akkori közösségi napra. Nem tudtál jönni – megjegyzem persze cserkész elfoglaltságod volt –, de azért estefelé felhívtunk és érdeklődtünk, jössz-e? Hallhatóan örültél, de végül is nem sikerült az találkozás. Ez volt az első alkalom, hogy beszéltem veled. 

Azóta eltelt közel öt év.

Az előtte lévő öt évről azt tudjuk, hogy Piliscsabánál – mondhatjuk így? – csendesebb állomáshelyeken voltál. Írhattad disszertációdat és készülhettél a nagyobb feladatokra. Hogy olyanra számítottál-e, olyanra gondoltál-e, mint amilyen Piliscsabán várt, azt mi nem tudhatjuk. Te bizonyosan.

Értek kihívások nagyok és nem kívánt is. Lassan elfogyott körülötted a papi, szerzetesi közösség, oly annyira, hogy már csak te vagy itt nekünk. De közben belaktad a két templom és két plébánia tereit. Része lettél a közösségeinknek és el kezdted formálni azokat. 

És konfliktusaid voltak és nem mindig értetted, miért viselkedünk, reagálunk úgy ahogy? De érezhető, hogy egyre türelmesebben, megfontoltabban és sokszor humorral – nagy erény – oldod a nehéz helyzeteket.

És fegyelmezed magad és az életedet, hozzáigazítva az új kor legnagyobb kihívásának, amihez nem lenne szabad hozzászoknunk, a papi szolgálatot választók csökkenő számához. Hogy egyre kevesebben vagytok, pedig ugyanazt várja el a közösség, csak már nem egy-egy plébánia közössége, hanem plébániák, fíliák, iskolák. 

És nem meglepő módon házasodni akarunk és megkereszteltetni a gyermekeinket és gyónásban letenni bűneinket és vannak halottaink is, akiket méltón szeretnénk elbúcsúztatni. 

Csak remélni tudom, hogy ehhez a néha embertelen(?), de Isteni küldetéshez minden segítséget meg tudunk adni, hogy a szolgálatodat mi, sokan meg tudjuk támogatni. Adja a jó Isten, így legyen!

Végül szeretnénk két ajándékkal meglepni:

Az egyik egy gyönyörű gondolat Lisieux-i Kis Szent Teréztől, aki ezt mondta:

„Érzem, hogy kezdem hivatásomat betölteni; hogy úgy szerettessem meg másokkal a jó Istent, ahogy én szerettem Őt, hogy megmutassam a lelkeknek az én kicsi ösvényemet. Ha vágyaim teljesülnek, akkor az én mennyországom a világ végéig a földön lesz. Igen, azzal akarom tölteni mennyországomat, hogy jót tegyek a földön. És ez nem is lehetetlen, hisz az angyalok is a boldogító szemlélődés párnáin pihenve őrködnek fölöttünk.”

A másik egy antik feszület: 

Egy képviselő testületi társunk gondolata volt – ezúton is köszönöm neki -, hogy erre a kitüntetett napra egy olyan feszülettel ajándékozzunk meg, amit mindig magaddal tudsz vinni, le tudod tenni magad elé az oltárra és majd talán emlékeztetni fog, hogy ezt tőlünk kaptad.

Kedves Szabi atya! A jó Isten áldja meg papi szolgálatodat!

Fárizs Péter, a képviselőtestület elnökének köszöntője és Fáth Péter fotói