Az Egyház a rózsafüzérnek mindig különös hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta. Olyan pillanatokban, amikor az egész kereszténység került veszedelembe, a rózsafüzér erejének tulajdonították a megmenekülést, és utána úgy köszöntötték a Rózsafüzér Királynőjét mint a szabadulás kieszközlőjét.

Szívesen bízom ma ennek az imádságnak hatékonyságára – ahogy levelem elején mondtam – a világ békéjét és a családokat. (…) 

A rózsafüzér természete szerint a békére irányuló imádság, abból a tényből fakadóan is, hogy Krisztust szemléli, aki a Béke Fejedelme és a „mi békénk” (Ef 2,14). Aki hasonlóvá válik Krisztus titkához – és a rózsafüzér éppen ezt célozza –, megérti a béke titkát és életprogrammá teszi azt. Emellett a rózsafüzér elmélkedtető erejével, az Üdvözlégyek nyugodt egymásutánjával megbékítő hatással van az imádkozóra, s felkészíti arra, hogy befogadja, átélje és maga körül is sugározza azt a békét, ami a Feltámadott különleges ajándéka (vö. Jn 14,27; 20,21).

A rózsafüzér a béke imádsága a szeretet gyümölcsei miatt is, melyeket létrehoz. Ha jól végzik mint elmélkedő imádságot, a rózsafüzér, miközben titkaival elősegíti a Krisztussal való találkozást, szükségszerűen észrevéteti a testvérekben is, főleg a szenvedőkben Krisztus arcát. Hogyan lehetne szemlélni például az örvendetes titkokban a Betlehemben született Gyermeket anélkül, hogy föl ne ébredne bennünk a vágy befogadni, megvédeni és elősegíteni az életet, a világ bármely részén szenvedő gyermekekre gondolva? Vagy lehetne-e követni a kinyilatkoztató Krisztus nyomait a világosság titkaiban anélkül, hogy boldogságai tanúi ne lennénk a mindennapi életben? S miként lehetne szemlélni a keresztet hordozó és megfeszített Krisztust anélkül, hogy ne éreznénk: Cirenei Simonná kell lennünk minden szenvedő vagy reménytelenségbe jutott testvér mellett? Végül hogyan szegezhetnénk tekintetünket a feltámadott Krisztus dicsőségére és Máriára, a koronás Királynőre anélkül, hogy föl ne ébredne bennünk a vágy: szebbé, igazságosabbá, Isten terveit jobban megközelítővé kell tennünk ezt a világot?

Azaz, miközben a rózsafüzér lelki szemeinket Krisztusra szegezi, a világ békéjének építőjévé is tesz bennünket. A maga kérő és közösségi jellegénél fogva, összhangban Krisztus felhívásával, mely szerint „mindig és belefáradás nélkül” kell imádkozni (Lk 18,1), a rózsafüzér feljogosít arra, hogy reméljük: ma is meg lehet oldani a béke nehéz kérdését. A rózsafüzér nem arra késztet, hogy kimeneküljünk a világból, hanem arra, hogy nagylelkűen és felelősséggel tekintsünk rá, és meghozza nekünk az erőt, hogy az isteni segítségben remélve közeledjünk hozzá azzal a szilárd elhatározással, hogy minden körülmények között tanúságot teszünk a „szeretetről, mert az tökéletesség köteléke” (Kol 3,14). 

(Részlet Szent II. János Pál pápa Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli leveléből)