Úgy kell olvasnunk a Szentírást, hogy találkozzunk az Úrral!

Ma arról az imáról szeretnék beszélni, amelyet egy szentírási szakasz alapján végezhetünk. A Szentírás szavait nem azért írták, hogy papiruszba, pergamenbe vagy papírba zárva maradjanak, hanem azért, hogy egy imádkozó ember befogadja és szívében kicsíráztassa őket. Isten igéje a szívhez akar szólni. A katekizmus kijelenti: a Szentírás olvasását imádságnak kell kísérnie – a Bibliát nem olvashatjuk úgy, mint egy regényt –, hogy az Isten és ember közötti beszélgetés megvalósulhasson” (KEK 2653). Így hordoz bennünket az imádság, mert az párbeszéd Istennel.

A Bibliának az adott versét évszázadokkal ezelőtt nekem is írták, hogy eljuttassa hozzám Isten szavát. Mindannyiunknak írták.

Minden hívőnek ismerős ez a tapasztalat: a Szentírás egyik részlete, melyet már sokszor hallottunk, egyszer csak megszólít bennünket, és megvilágítja azt a helyzetet, amelyben vagyunk. De ehhez ott kell lennem aznap az Isten igéjével való találkozón, ott kell lennem, hallgatnom kell az igét. Isten mindennap ott jár mellettünk, és magot vet életünk talajába. Nem tudjuk, hogy ma száraz talajra, tövisbokrokkal benőtt földre vagy termékeny talajra talál-e, ahol a mag kihajthat (vö. Mk 4,3–9). Ez rajtunk múlik, imánktól függ, a nyitott szívtől, amellyel a Szentíráshoz közelítünk, hogy az számunkra Isten élő igéjévé váljon. A Szentíráson keresztül Isten folyamatosan ott jár mellettünk. (…) Szent Ágostontól idéztem: „Félek a mellettem elhaladó Úrtól.” Miért fél? Attól, hogy nem hallja meg az Urat, nem veszi észre, hogy az Úr az.

(…) 

Az imádság által Isten igéje bennünk lakozik, mi pedig benne lakozunk. Az ige jó elhatározásokra indít és támogatja cselekvésünket; erőt ad, derűvel tölt el, és még akkor is, amikor válságba sodor bennünket, békét ad. A mindent felborító és zavaros napokon is eléri, hogy maradjon egy parányi bizakodás és szeretet a szívünkben, amely megvéd a gonosz támadásaitól.

Így Isten igéje megtestesül – hadd használjam ezt a kifejezést: megtestesül – azokban, akik az imádságban befogadják. Valamelyik ősi szövegben arról a felismerésről olvashatunk, hogy a keresztények annyira azonosultak Isten igéjével, hogy még akkor is, ha a világ összes Bibliáját elégetnék, meg lehetne menteni a „nyomóformát” a szentek életében hagyott lenyomata révén. Szép ez a gondolat!

A keresztények élete egyszerre az engedelmesség és a kreativitás műve. Egy jó kereszténynek engedelmesnek kell lennie, de kreatívnak is. Engedelmes, mert hallgatja Isten igéjét; kreatív, mert benne lakik a Szentlélek, aki arra sarkallja, hogy valósítsa meg és vigye tovább azt. Jézus ezt mondja példázatokból álló beszéde végén, ezzel a hasonlattal: „Minden írástudó, aki a mennyek országának dolgaiban jártas tanítvánnyá lett, ahhoz a gazdához hasonlít, aki kincseiből – szívéből – újat és régit hoz elő” (Mt 13,52). A Szentírás kimeríthetetlen kincstár.

Adja meg az Úr mindnyájunknak, hogy imáinkkal mind többet meríthessünk belőle!

(Részlet Ferenc pápa 2021. január 27-ei katekéziséből) 

Forrás: Magyar Kurír