Krisztus Szent Teste és Vére – Úrnapja
Olvasmány Mózes első könyvéből (Ter 14,18-20)
Amikor Ábrahám győzelmet aratott az ellenség fölött, és seregével visszatért, eléje jött Melkizedek, Sálem királya. Kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Melkizedek megáldotta őt, és így szólt hozzá: „Áldott legyen Ábrahám a magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette. És áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet.” Ábrahám pedig tizedet adott neki mindenből.
Ez az Isten igéje.
Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből (1Kor 11,23-26)
Testvéreim!
Én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek. Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”
A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!”
Amikor ugyanis e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Ez az Isten igéje.
Evangélium Szent Lukács könyvéből (Lk 9,11b-17)
Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította.
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákon szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt elhagyatott helyen vagyunk.”
„Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Csak öt kenyerünk és két halunk van – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek.” Mintegy ötezer férfi volt ott.
Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket ötvenes csoportokban.”
Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. Jézus pedig kezébe vette az öt kenyeret és a két halat.
Föltekintett az égre, megáldotta azokat. Majd megtörte, s tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek.
Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.
Ezek az evangélium igéi.
Templomi hirdetéseink
- Most vasárnap van még misekuckó, utána nyári szabadságra megy.
- Kedden 10 órakor Székesfehérváron a Bazilikában lesz Ricsinek a pappá szentelése. Imádkozzunk érte!
- Kedden a szentmise helyett igeliturgia lesz.
- Szombaton 18 órakor Klotildigeten lesz Ricsinek az újmiséje. Utána a templomkertben agapét tartunk. Innivalóval készülünk, némi ennivalót hozzatok kérlek. Pilisjászfalun a szentmise elmarad.
- Vasárnap Klotildligeten a 9 órás szentmisében lesz a búcsú. A szentmisén a Páduai Szent Antal iskola Ad lucum felicem szülői kórusa énekel. A búcsúi szentmisét a mézeskalácsszív-sütő verseny eredményhirdetése és agapé követi.
- Vasárnap Piliscsabán a 11-es szentmise után Ricsi atya újmisés áldást ad azoknak, akik nem tudtak az újmisén résztvenni.
- A Pilisjászfalun a kálvária felújítására 765 ezer forint gyűlt össze. Nagyon köszönjük nagylelkű adományaitokat!
- Az alakulóban lévő örökimádás kapcsán írtam egy összefoglaló emailt a listákra arról, hogy hol tart most a folyamat, és hogy mi várható. Köszönöm az erről való együtt gondolkodást és imát, és aki szeretne a nyáron erre a szándékra imádkozni, azoknak a ministránsok a közösségi napra készült imakártyákból osztanak a kijáratnál.