Lelki adoptálás
Kedves Testvérek!
Minden év márciusában, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe környékén ígérjük meg ünnepélyesen a Szűzanyának, hogy 9 hónapon át imádkozunk egy magzatért. Ez lehet akár egy nagyböjti áldozathozatal is, mert imával is lehet életeket menteni!
Idén tavasszal Klotildligeten március 26-án, a 9-es szentmisén lesz ez az esemény. Aki indíttatást érez erre a szolgálatra és elkezdi az imát, az életet ment! Az Úr nem hagyja jutalom nélkül!
Csendben imádkozni erre a szándékra, feltűnés nélkül – ez bekapcsolódás a teremtésbe.
Éljünk hát ezzel a lehetőséggel, segítve a krízisben élő családokat, hogy az ÉLET győzedelmeskedhessen a pusztulás felett!
Magyarországon évente több ezren mondják a lelkiadoptálás imáját, az ország legkülönbözőbb pontjain. Két egyházmegye, a kaposvári és a győri „intézményesen” is a kezdeményezés mellé állt, és mindent megtesz, hogy a területükön működő plébániák, megszervezzék az ígérettételt. Mi ehhez a többezer fős imaközösséghez csatlakozhatunk március 26-án!
Alábbi rövid, pár perces videók bátorítanak minket erre a vállalásra.
Magyarországon évek óta 1–2000-es lépésekben csökken az abortuszok száma, amely még így is rémisztően magas, de boldogító arra gondolni, hogy reményeink szerint a „mi babáink” is a megszületettek között vannak!
2023-ban Klotildligeten, március 26-án, a délelőtti szentmisében tudunk ünnepélyesen ígéretet tenni, kérlek gondoljátok át, hogy a 9-es misére gyertek, ha nem arra jártok.
A lelkiadoptálásról többet is olvashattok a www.lelkiadoptalas.hu honlapon, illetve minden szerdán online lehet mondani másokkal együtt a napi imát a https://www.facebook.com/lelkiadoptalas oldalon!
Szeretettel várlak benneteket 26-án!
Varga Zsuzsi