Miután meghallgattuk Isten szavát, ezt az evangéliumi részletet, három dolog jut eszembe, amelyet el szeretnék mondani nektek.

Az első: a híradás. Elhangzik egy hír: Az Úr feltámadt! A hír, melyet a keresztények a kezdeti időktől fogva szájról szájra adtak, köszöntéssé vált: Az Úr feltámadt! A nőket, akik azért mentek, hogy megkenjék az Úr testét, meglepetés várta. Meglepetés… Isten híradásai mindig meglepetések, mert a mi Istenünk a meglepetések Istene. Így van ez az üdvtörténet kezdete óta, Ábrahám atyánk óta. Isten meglep: „Menj, menj, hagyd el földedet, indulj!” Egyik meglepetés követi a másikat. Mindig. Isten nem tud hírt adni magáról anélkül, hogy meg ne lepne bennünket. A meglepetés az, ami szíven talál téged, ami ott érint meg, ahol nem is várnád. A fiatalok nyelvét használva azt mondhatnánk: a meglepetés övön aluli ütés; nem vagy felkészülve rá. De Isten jön, és szíven üt. Az első dolog tehát: a meglepetésként elhangzó híradás.

A második: a sietség. A nők szaladnak, sietnek, hogy elmondják: „Ezt tapasztaltuk…” Isten meglepetései útnak indítanak, azonnal, várakozás nélkül. Ezért ők szaladnak, hogy lássanak. Péter és János is fut. A pásztorok is, karácsony éjszakáján, futnak: „Menjünk Betlehembe, hogy lássuk, amit az angyalok mondtak!” A szamariai asszony is fut, hogy elmondja a falubelieknek: „Ez az újdonság: találkoztam egy férfival, aki elmondta mindazt, amit tettem.” Az emberek pedig már ismerték, amit ez a nő tett. És azok az emberek futnak, otthagynak mindent, amit csináltak, a háziasszony is otthagyja főni a krumplit a lábasban – visszatérve majd leégve találja –, de most muszáj menni, futni, látni a meglepetést, hallani a hírt. Ez ma is megtörténik. Lakónegyedeinkben, falvainkban, amikor valami szokatlan történik, az emberek összesereglenek, hogy lássák. Odasietnek. András nem vesztegette idejét, sietve ment Péterhez, hogy elmondja neki: „Megtaláltuk a Messiást!” A meglepetések, a jó hírek mindig így születnek: sietve. Az evangéliumban van valaki, aki még időt kér magának; nem akar kockáztatni. De az Úr jó, szeretettel várja: Tamásról van szó. „Akkor fogok hinni, ha látom a sebeket”, mondja. Az Úrnak van türelme azokhoz is, akik nem sietnek.

Elsőként szó volt a meglepetésként ható híradásról, aztán a sietve adott válaszról, a harmadik dolog pedig, amit mondani szeretnék nektek, egy kérdés: „És én? Nyitott a szívem Isten meglepetései előtt? Kész vagyok, sietve elindulni, vagy mindig azt hajtogatom: „Ej, ráérünk arra még”? Mit mond nekem a meglepetés? János és Péter futva mentek a sírhoz. Jánosról az evangélium azt mondja: „Hitt.” Péter is „hitt”, de a maga módján, azzal a hittel, amelybe belekeveredik a lelkiismeret-furdalás amiatt, hogy megtagadta az Urat.

Te mit teszel?

Ferenc pápa

Forrás: Magyar Kurír